Bejegyzések

Szia Péter!

A múlt hétvégén megtörtént az első önálló hajózásunk! Jó időt jelzett hét közben a windguru és barátnőmmel elhatároztuk, hogy hétvégére leugrunk Szlovéniába. Izolát választottuk, péntek este el is foglaltuk a szállást egy kis apartmannban. Szombat délelőtt kisétáltunk a kikötőbe, és a Marina recepció előtt szinte bele is ütköztünk egy kis chartercég standjába. Kisebb vitorlásokat és motorosokat adtak bérbe, simán elfogadták a friss jogsimat. Mi egy napra béreltünk (de olyan jól sikerült, hogy vasárnap is kivettük a hajót) egy kis Raymarine típusú motorcsónakot. A motorja ugyanúgy 30 LE volt mint amin a tanfolyamon gyakoroltunk, csak ez fémtestű volt, és egy miniatűr orrkabin is volt elöl. A kiállásnál kicsit izgultam, de rendben ment minden. Piránba szerettünk volna elkirándulni, az csak 4 mérföld. A kikötő előtt kipróbáltam kicsit a hajót, mennyire fordul, tolatgattam, stb. aztán elindultunk. Először óvatosan, majd hamarosan nagy gázzal siklattuk a hajót, porzott a víz, élmény volt! Piranban először felmentünk a várhoz, majd lefelé jövet megebédeltünk egy hangulatos étteremben, a teraszról láttuk is a kikötött hajónkat. Ebéd után a nagy melegre való tekintettel strandoltunk, de a hajóból! Átpöfögtünk a szomszédos meredek sziklafal alá, s mivel már több hajó is horgonyzott itt, gondoltam alkalmas a hely (a térképet meg sem néztem, pedig adtak a hajóhoz) Először nem akadt be a horgony, mert tiszta tengeri fű volt az aljzat, de aztán végül egy kisebb aprókavicsos részen megkapaszkodott. Hatalmasat fürödtünk, fejeseket ugráltunk, sokkal jobb hajórol strandolni mint a zsúfolt partól. Utána még egy nagyot robogtunk, kihúztunk a nyílt tenger felé (messziről látszott Trieszt) és késődélután értünk vissza Izolára.
A kikötésnél ismét volt egy kis izgalom, mivel mi hoztuk vissza utoljára a hajót és már csak egy szűk hely maradt, de nem koccoltam le semmit. Este elmentünk az általad említett „Winch Bar”-ba, nagyon jól esett egy hideg sörrel (a hátam ellenben leégett) elmélkedni a nap eseményeiről. Másnap újra kivettük a hajót, először Triesztbe akartunk átmenni (7 mérföld) de aztán rájöttem, hogy erre több idő kell, így csak a szomszédos Koperba mentünk. Van egy kis óvárosa, amúgy egy nagy ipari kikötő, jött is szembe egy nagy konténerhajó, jó nagy ívben kerültük. Aznap a beállás már izgalommentesen és még jobban sikerült. Nagyon jó volt az első hajózás, el is határoztuk, hogy miután begyakoroltuk magunkat, egy későbbi alkalommal átmegyünk Velencébe is, persze egy jóval nagyobb, kabinos hajóval, meg nagyobb társasággal, hogy a költségekkel jobban kijöjjünk. Köszönjük a tanfolyamon szerzett tudást, nagy hasznát vettük, majd még beszámolunk a további kalandokról!
üdv,
Márk